Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón óriási kavalkád készül

2017.06.04

Cimkék: Kavalkád, 24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó, Budapesti Ötvenhatosok tere, Váltófutó verseny, Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Budapest Sportiroda (BSI)

         Képtalálat a következőre: „foto - K H maraton futása”

 

 

Június 11-én (vasárnap), a budapesti Ötvenhatosok terén 8 órától kerül megrendezésre az ország legnagyobb váltófutó versenye, mely iránt a korábbi évekhez hasonlóan idén is kimagasló az érdeklődés. A múlt évben 9000 nevező vett részt a versengésben.  Az ország közel 700 településéről érkeztek az indulók, kiknek 44 százaléka nő volt. Az idei évben is nevezett az egyéni  félmaratoni távon Fehér Károly, aki az ősszel ünnepli 82. születésnapját. Több neves személyiség is indul a 24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón:  Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész, Farkas Anikó az EMMI kabinetfőnöke, Polónyi István brácsaművész.

____________________________________________________________________________________

A június 11-i K&H mozdulj! egyéni félmaraton az egyetlen lehetőség a félmaratonmánia-sorozat nyári állomásának teljesítésére, a szervezők azonban ennek ellenére is nevezési limitet határoztak meg, 2300 futó indulására lesz lehetőség.

A versennyel ilyenkor szinte törvényszerűen együtt járó szokásos hőség és szervezéstechnikai okok miatt korai rajtra kerül sor, a mezőny már 8 órakor vág neki a távnak. A K&H mozdulj! egyéni félmaratont egy 7032 méteres kör háromszoros lefutásával lehet teljesíteni.

Tavalyi félmaraton győztesek: Balázsi Dávid– MAC  (1:15:19) és Lubics Szilvia – Kanizsai Futóklub (1:31:14)

 

_____________________________________________________________________________________


Az egyéni félmaratonon kívül a versenyen hatfős csapatok tagjai egymást váltva teljesítik a 42,195 kilométeres távot, fejenként 7032,5 métert  futva. A háromfős csapatok a félmaraton váltón szerepelnek (3x7032,5 km), a kisebbek, a kezdők, vagy az esetleg ily módon bemelegítők pedig a minimaraton váltót futják, ahol fejenként 1800 méter a táv.

Jó társaság – buli hangulat - közös siker!

Ez az esemény a cégek, családok, baráti társaságok közkedvelt futóversenye.
Tavaly közel 1650 csapat nevezett, hogy 3 vagy 6 kört fussanak, és szenzációsan érezzék magukat.

A 24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó keretében a szervező Budapest Sportiroda (BSI) már hatodik alkalommal hívta külön versenyre a jogászokból, jogi területeken dolgozókból álló 3 fős félmaratonváltó, vagy 6 fős maratonváltó csapatokat, meghirdetve számukra a VI. JOGI FÓRUM KUPÁT.

A II. EGÉSZSÉGŐR KUPA keretein belül versenyre kelnek az egészségügy területén dolgozók (orvosok, gyógyszerészek, pszichológusok, egészségügyi szakalkalmazottak) és az egészségügyi felsőoktatási képzésben résztvevők (hallgatók, oktatók).

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Budapest Sportiroda (BSI) II. DIPLOMATA KUPA néven külön versenyt hirdetett a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek - nagykövetségek, főkonzulátusok -, valamint a nemzeti kulturális intézetek munkatársaiból és családtagjaiból álló 3 fős futócsapatoknak. Az esemény védnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A szervezők a sajtó képviselőire is gondoltak, részükre idén is megrendezik a 2000 óta zajló Médiabajnokságot.

Az ezeken a területeken dolgozóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy személyes példamutatásukkal hívják fel munkatársaik figyelmét a fizikai aktivitás, a rendszeres mozgás életminőségre gyakorolt pozitív hatására.

 

Program:

2017.06.11.



8:00 RAJT K&H mozdulj! félmaraton egyéni indulók


10:30 RAJT K&H mozdulj! minimaratonváltó


11:00 RAJT K&H mozdulj! maraton és félmaratonváltó, és egyéni félmaratonosok, akik csapat első emberei

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás: Sajtóközlemény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.