Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.06.07

Fodor Péter kiállítása a Forrás Galériában

Képtalálat a következőre: „csallóközi természetfotós”

A kiállítás megtekinthető:  2019. június 13 – 2019. június 26. között.

A kiállítás rendezője:  Forrás Művészeti Intézet

A kiállítás kurátora:  Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója

A kiállítás helyszíne:  Forrás Galéria  /  1067 Budapest, Teréz krt. 9.

Nyitva tartás: H-Cs: 12:00 – 18:00  /  P: 09:30 – 13:30

 

Fodor Péter felvidéki/csallóközi természetfotós:

Szülőföldemet, Csallóközt egy ősi folyam alakította, mely minden élőtől megkövetelte, hogy szeszélyeihez alkalmazkodjon. Nem volt még két egyforma tavasz, két egyforma nap, két egyforma pillanat…nincs olyan, hogy ismerős helyeken járva valami újat ne tapasztaljak. Vizeinek folyását figyelve fogadom el az életem változásait. Ez a táj tanított meg tiszteletben tartani a Természet minden lényét, melyek közül még a legkisebb is – akár egy óriási mozaik parányi része – az erejét, teljességét adja. Ez és más tájak vezettek rá, hogy meghalljam a csend hangos üzenetét, észrevegyem az állandóságot a körforgásban és azt, hogy az erő törékenységből, múlandóságból is fakadhat. Fotóimmal igyekszem közvetíteni mindazt, amit várakozva vagy barangolva tapasztalok magam körül és megélek magamban, bennük van a folytonos célom – láthatóvá tenni a Kapcsolatot az elemek, a környezet és a lakói között, megmutatni az Életet a maga lényegében, örök értékű pillanatokat emelni ki az Időből.

Fodor Péter a felvidéki Csallóközben, a Duna mellett született és él. A természet már kora gyermekkorától közel állt hozzá. Falun nőtt fel, a nagyapjával tett erdőjárások felejthetetlen élményként maradtak meg benne. Az erdészeti tanulmányokat erdészként töltött évek követték, majd tanárként biológiát oktatott.

Az eltelt évek során a természetjárást fotózással kapcsolta össze, melyek mára elválaszthatatlan egészt alkotnak.

2005 – től alapító tagja a Szlovák Természetfotós Szövetségnek, amelyben 2009 – től 2014 – ig az elnöki posztot is betöltötte.

Tagja a Nemzetközi Természetfotós Szövetségnek – International Federation of Wildlife Photography (IFWP). A kezdetek óta részt vesz nemzetközi természetfotós pályázatokon, ahol a díjazottak között is szerepelt (IFWP, National Geographic Hungary, Év Természetfotósa Magyarország, European Wildlife Photographer of the Year).

2009 – ben jelent meg első könyve a Csallóköz rejtett csodái címmel. Ezt követte 2014 – ben az afrikai útja fotóit bemutató Vad éden című könyve, majd 2015 – ben a harmadik könyv Aranykert címmel és 2017 – ben a Kukkónia ABC.

Fotói és cikkei rendszeresen jelennek meg természeti témájú újságokban és könyvekben.

Társalapítója a Moving Environment elnevezésű, környezetvédelmi problémákat feldolgozó, természeti tematikájú filmeket, animációkat készítő társulásnak.

Díjak, elismerések:

2006 – IFWP Competition – a Szlovák Természetfotós Klub kiemelkedő kollekciója

2009 – Zlatý jeleň Slávy Štochla, Egyéb állatok kategória – 1. és 2. díj

2012 – Wildlife Photographer of the Year (Natural History Museum, London) – döntős pályamunka

2015 – FIAP Essence of Light – FIAP Honorable Mention / Kékszalag díj

2016 – IFWP Competition, Tájkép kategória – 3. díj

2016 – Wildlife Photographer of the Year (Natural History Museum, London) – döntős pályamunka

További részletek: http://www.forrasgaleria.hu/

 

 

Forrás: Sajtóközlemény

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.