Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.04.17

Magyar bajnok lett a PTE Táncegyüttes

Képtalálat a következőre: „Magyar bajnok lett a PTE Táncegyüttes”

 

Az április 15-én Budapesten megrendezett V. Cheer MEFOB versenyen Show Cheer Team kategóriában a PTE Táncegyüttes első helyen végzett, és ezzel magyar bajnokok lettek! A csapat most először vett részt a hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára meghirdetett országos bajnokságon.

A Pécsi Tudományegyetemet 14 táncos lábú hallgató képviselte, akik a nemzetközi pontozóbírók mellett a közönség körében is nagy sikert arattak akrobatikus elemekből és különféle táncstílusokból álló számukkal.

Ugyanezen a napon a Hip-Hop Unite Hungary II. Nemzetközi Elődöntőjén és Európa Bajnoki kvalifikációján, szintén Budapesten, a PTE Táncegyüttes egyik tagja és egyik állandó koreográfusa, Bíró Tímea és Sári Roland duó kategóriában 2. helyen végzett, és ezzel kvalifikálták magukat a prágai Hip-Hop Unite Európa-bajnokságra.

A PTE Táncegyüttes, melynek tagjai között több világ-, Európa- és magyar bajnok is található, két Interregionális Kupa győzelmet is magáénak tudhat cheerleading kategóriában, 2015-ben pedig az amerikai Harvard és Princeton Egyetemek nyolcpárevezős legénységének szurkolócsapata is voltak. Azonban ez csak egyike azoknak a táncstílusoknak, amiket képviselnek. Eddig három önálló táncestet mutattak már be az ország különböző színpadain.

A MEFOB győztes koreográfia Pécsett legközelebb a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes közös estjén lesz látható május 14-én 19 órától a Kodály Központban. A Tánc, csillogás, szenvedély című különleges előadásban számtalan táncstílus, a színtiszta művészet, a szórakoztatás és az elgondolkodtatás egyaránt megtalálható, élő zenével, különleges vendégekkel színesítve.

 

 

 

Forrás: Sajtóközlemény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.